Hogy a jelenlegi és a volt kormánypártok még a Harmadik Köztársaság lebontásának hisztérikus hónapjai során is képesek fenntartani évtizedes együttműködésüket – mi bizonyíthatná ennél jobban e pártok kétségbeejtően eltorzult viszonyulását hatalomhoz és demokráciához?
Ez év elején "A támogatás ára" címmel közöltünk egy vitaindítót arról, hogy mit tartunk a választók és az Orbán rezsimet leváltani készülő pártok közötti megegyezés új minimumának. A cikksorozatból végül egy konferencia nőtt ki. Ezúttal a "Lebontott demokrácia, kormányozhatatlan ország: a magyar rendszerváltás kisiklása" címet viselő, Március 2-i, a Hallgatói Hálózattal és a Védegylettel közösen szervezett konferenciánk két társszervezőjének írását olvashatják.
Az elmúlt egy hét során kipattant közéleti ügyek többet árulnak el országunk kétségbeejtő állapotáról, mint máskor több hónapnyi esemény együttvéve. A napokban derült fény arra, hogy a Belváros Polgármerteri Hivatala százmilliós nagyságrendű támogatást osztott szét a Fidesz és az MSZP kliensi köre által jegyzett fantom civil szervezeteknek. Lemondott a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, s nyílt levélben tárta fel, hogy a kormány a kiegyezett a mezőgazdasági oligarchiával, amelyet korábban épp a most cserbenhagyott kis-és középbirtokos réteg nevében kritizált. Az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy függesszék fel a Kohéziós Alapból Magyarországra érkező támogatások folyósítását, mert a kormányok 2004 óta szisztematikusan elszabotálják a költségvetési hiány csökkentését. Tényfeltáró újságírók szoros kapcsolatokat fedeztek fel a csődbe került MALÉV államilag kijelölt vagyonfelügyelője (egy szocialista kötődésű nagyvállalkozó) és a felszámolást kezdeményező mikrovállalkozás között.
Március 2-án a Merlinben! Jelentkezz a Lebontott demokrácia, kormányozhatatlan ország: a magyar rendszerváltás kisiklása konferenciára itt!
Ez a párhuzamosan futó négy ügy, különösen így együtt tekintve, minden joggal tölthet el bennünk teljes reménytelenséggel. Mi mégis azt javasoljuk, gondoljunk e botrányfüzérre úgy, mint egy ritka lehetőségre, hogy leszámoljunk kedvenc élethazugságainkkal. Ezek az ügyek ugyanis kérlelhetetlenül cáfolják azt a mindenfelé reklámozott hamis mítoszt, miszerint a mai Magyarország egyetlen problémája az autoriter Fidesz lenne, melynek hatalmi eltévelyedéseit a „demokratikus ellenzék” erői majd megnyugtatóan korrigálják. Ügyeink hasonló világossággal cáfolnak egy másik népszerű hazugságot is, mely szerint a hatalmi stiklik és a lopások a legjobb demokráciában is gyakoriak, ezekre hivatkozva tehát csak egy populista demagóg vetemedhet a fideszes-szocialista establishment radikális elutasítására. Az öt ügy tanúsága szerint azonban itt már rég nem csak anyagi vagy politikai cinkosságokról van szó – hanem a rendszerváltó politikai osztály egészének mélységes morális korrumpálódásáról. Hogy a jelenlegi és a volt kormánypártok még a Harmadik Köztársaság lebontásának hisztérikus hónapjai során is képesek fenntartani évtizedes együttműködésüket – mi bizonyíthatná ennél jobban e pártok kétségbeejtően eltorzult viszonyulását hatalomhoz és demokráciához?
A magyar politikai osztály elképesztő irányvesztését tehát nem 2010-ben kezdődött, hanem legalább tíz évvel azelőtt. Talán akkor, amikor a két nagy szekértábor vezetői először döbbentek rá, hogy egy oligopol helyzetbe kerültek, s mindkét fél számára megnyugtató módon képesek felosztani egymás közt a politikai piacot, és korlátozni a politikai versenyt – ami nem zárja ki a felszínen dúló kérlelhetetlen háborút egymás ellen. Talán ez a kimondatlan, kölcsönös felismerés indította be az autoriter, antidemokratikus hatalomgyakorlás egyre nyíltabban, egyre agresszívabban érvényesülő folyamatait. Ennek jeleit mindenki láthatta, ha akarta: emlékezhetünk a kampánycélú, pár hónapra tervezett adóreformra és a statisztikák meghamisítására, az EU-t megvezető „100 trükkre”, az öncélú populista ígérgetésekre, arra, hogy Orbán hogyan szólította fel a külföldi befektetőket: nyugodtan hagyják figyelmen kívül azt, amit a népnek mond a kampány során. Emlékezhetünk arra, hogy az erőszakos, arrogáns nyilatkozatok hogyan váltak a politikai cselekvőképtelenség leplezésének eszközeivé: emlékszünk a „szellemes” beszólásra, hogy majd tüntetnek egy kicsit és hazamennek, emlékszünk a békák és a mocsárlecsapolás viccére, az EU-nak kiosztott kokikra és sallerekre. Emlékezhetünk arra, hogyan csodálták vezetőink a demokráciadeficites, ám állítólag hatékonyan szervezett társadalmakat: Gyurcsány Putyin Oroszországát, vagy Orbán a jelenlegi Kínát.
Mindebből értenünk kellett volna. De ha nem értünk, vagy nem akarunk érteni, fordulhatunk tárgyilagos, külső mércékhez is. A magyar politika antidemokratikus fordulata példa nélkül áll, még az EU keleti végein is. A többi visegrádi országban végbement egyfajta demokratikus konszolidáció, az elitek megegyeztek valamiféle minimálkonszenzusban – kisimultak például a gazdaság politikai ciklusai. Nálunk azonban folytatódott, sőt fokozódott az egymásra licitálás, a saját táborunknak mindent, a másiknak semmit el nem néző politikai szekértábor-logika, amely a demokrácia kiüresedését, a jogállam erózióját, a szakpolitikáknak a pártfinanszírozási szempontok alá vetését, a korrupció intézményesítését hozta magával. Az európai uniós forrásokat sem tudtuk a valódi társadalmi fejlődés szolgálatába állítani, hiszen a legfontosabb szempont nem a közjó előmozdítása, hanem a saját érdekkör, és a pártkassza hízlalása volt. Mindez pedig meglátszik a gazdaság, és a kormányzat teljesítményén is. Az előbbiről nem kell sokat mondani. Ami az utóbbit illeti, a Világbank Governance Matters projektje szerint, amely a kormányzati aktivitás minőségét méri és hasonlítja össze a világ 209 országára nézve, Magyarországon a 2000-es évek eleje óta stagnált vagy visszaesett a kormányzati munka minősége. A jogállam minősége 1996-2004 között stagnált vagy nagyon lassan romlott, 2004 után azonban kifejezetten visszaesett. A kormányzati hatékonyság 2002-ig nőtt, azóta viszont folyamatosan csökken. A szabályozás minősége 1996-tól 2002-ig számottevően javult, azóta viszont stagnál. A korrupciós helyzet a Világbank felmérései szerint 2000 óta, egy 2002 és 2004 közötti átmeneti javulás ellenére is, egyfolytában romlott. A régióban hazánkban a legrosszabb a kormány megítélése a korrupció szempontjából. A Transparency International 2010-es adatai szerint Magyarországon a megkérdezettek 75%-a véli úgy, hogy az elmúlt három évben nőtt a korrupció az országban. Ez egész Európában a második legrosszabb arány, nálunk csak Romániában vélekednek lesújtóbban.
Hogyan értelmezhető a hanyatló demokrácia- és politikai teljesítmény közötti összefüggés? Feltevésünk szerint a kettő nagyon is összefügg egymással: kölcsönösen megerősítik egymást. Társadalmi párbeszéd, a kulcsfontosságú szereplőkkel való konzultáció, a szakmaiságában megerősített közigazgatás, alapos döntéselőkészítés, a demokratikus normák tiszteletben tartása nélkül nem lehet eredményes közpolitikákat csinálni. Paradox módon a problémákra az autoriter hatékonyság irányába való elmozdulás volt a válasz az elmúlt 10-15 év során: a kormányzati struktúra, a hatalom fokozódó központosítása, a társadalmi párbeszéd mellőzése. Az egészségbiztosítás privatizációját éppúgy kapkodva, a törvény által előírt konzultációkat is mellőzve, valamint a szép számú szakmai (tehát nem politikai!) ellenérveket megválaszolatlanul hagyva akarták volna végigvinni, ahogyan – négyzetre emelve az eljárási méltánytalanságokat – mindezt a Fidesz manapság intézi nagy jelentőségű társadalompolitikai ügyekben. Az Ilonszky Gabriella és Lengyel György szociológusok által már 2009-ben „színlelt demokráciának” nevezett különös hungaricumban ugyanis a problémákra válaszul a mindenkori hatalom a demokrácia további eróziójával próbál voluntarista módon eredményeket kicsiholni a lestrapált társadalmi és kormányzati intézményekből. Ebben a megközelítésben nem a demokrácia hiánya, hanem éppen ellenkezőleg: a hatalom korlátozása a probléma.
Mindennek fényében a Fidesz jelenlegi ámokfutását talán hiba volna egy radikális törésnek értékelni a magyar demokrácia történetében: a Fidesz politikája kevésbé jelent szakítást a megelőző évek gyakorlatával, hanem mintegy betetőzi, az abszurditásig fokozza, és ezáltal mindenki számára világossá teszi ennek a működésmódnak a torz, erkölcstelen, és káros természetét. A mai Fidesz kiteljesíti a demokratikus kormányzás eróziójának folyamatát - ám ez az erózió még korántsem ért véget. A demokráciából az autoriter látszatdemokrácia felé lendülő inga ívének végpontján ott áll a Jobbik, amellyel a Fidesz minden skrupulus nélkül fog választási szövetséget kötni 2014-ben, s amely pár hete hirdette meg: ők nyíltan elutasítják a demokráciát.
Ahhoz, hogy az antidemokratikus nem-kormányzás ciklusa után Magyarország visszatérhessen a demokratikus kormányzás útjára, nem elég eltávolítani a Fidesz-kormányt a hatalomból. Az ország sorsáért aggódó, a demokratikus kormányzás eszményében még hinni tudó szereplőknek azt kell kiharcolniuk, hogy soha ne jöhessen létre még egyszer egy a 2000-es évekéhez hasonló, az ország sorsát gúzsba kötő politikai oligopólium, egy olyan politikai osztály, amely elsősorban a saját közös érdekeit képviseli, nem pedig a társadalom valós érdek- és értéktagoltságát. Ma Magyarországnak versengő demokráciára van szüksége, önálló szakmai szervezetekre, olyan államigazgatásra, amely folytonosságot képvisel a kormányzati ciklusoktól függetlenül, átláthatóan finanszírozott állami beruházásokra és pártokra, autonóm és megbecsült civil szervezetekre, érdekképviseletekre. Nem „csupán” a demokrácia iránti elköteleződés okán, hanem a működőképes ország reményében. Mindezt csak erős állampolgári kezdeményezések révén tudjuk rákényszeríteni a politikai establishmentre, amelynek meg kell újulnia – személyében, szereplőiben is, de még inkább demokratikus felfogásában. Ezért kezdtünk el konferenciát szervezni a Hallgatói Hálózat, a Milla és a Védegylet nevében. E nagyszabású konferencián, amelyet március 2-án tartunk a Merlin színházban, látleletet kívánunk adni: mi az amivel szakítani kell annak érdekében, hogy megteremthessük a demokratikus kormányzás új keretrendszerét.
A problémákkal jó ideje tisztában lehetünk. De február utolsó napjai, a Fidesz, az MSZP és a gazdasági holdudvaraik zavartalan együttműködéséről szóló ügyek kipattanása, még erősebben bizonyítják, hogy kezdeményezésünk soha nem volt annyira aktuális, mint most.
Boda Zsolt - Csigó Péter
Az új politikai minimumról szóló vitában elhangzó vélemények a szerzők sajátjai. Nem feltétlenül egyeznek a Milla szervezői csapat tagjainak véleményével, és valószínűleg nem vágnak egybe a Milla Facebook csoport majd 100.000 lájkolójának ezerféle véleményével.
