Szemben a Fidesszel, Jobbikkal, MSZP-vel és DK-val, egy új ellenzéki pólus alakult ki a közvéleményben, a radikális demokratikus megújulás pólusa.
A következő cikk egy háromrészes sorozat első darabja. Az első részben bemutatjuk a magyar politikai rendszerben formálódó új, demokratikus, rendszerkritikai pólus kialakulását. A cikk második felében kutatási adatok segítségével mutatjuk be ennek a pólusnak a sajátosságait. A cikksorozat utolsó részében pedig megfogalmazzuk a az új politikai pólus kialakulásából fakadó rövid- és középtávú tennivalókat.
2012 korszakhatár a magyar politika történetében. Ebben az évben zárult le végleg a fideszes-szocialista politikai osztály uralmának másfél évtizedes szakasza, az a 15 év, amelyre a magyar rendszerváltás kisiklásaként emlékezünk majd. A Fidesz és az MSZP mára viszonylag népszerűtlen középpártokká estek össze, és a kiábrándult tömegek jelentős része számára – a közvéleménykutatási adatok ezt mutatják – már nincs visszaút e két párthoz. A kiábrándult választók közül sokan új, a „létező demokrácia” eddigi rendszerét elutasító, radikális megújulást sürgető politikai erőkre szavaznak majd a következő választásokon. A köztudat szerint e folyamat eddigi nyertese a Jobbik[1] – ennél azonban jóval többről van szó. 2012-ben olyan változások indultak be a politikai életben és a civil társadalomban, amelyek a magyar társadalom demokrácia-szerető többségét kiszabadíthatják az előző évtized mozdulatlanságából és reménytelenségéből.[2] E pozitív változások látványosan tetten érhetők a civil mozgalmak és az új demokratikus politikai erők idei tevékenységében, és kevésbé láthatóan, de erőteljesen érvényesülnek a közvéleményben is.
Forrás: http://tenytar.hu/elemzes/orban_gyurcsany_nyomaban
E cikksorozatban közvéleménykutatási adatokkal bizonyítom, hogy a fideszes-szocialista politikai osztály által meghatározott politikai valóság szétfoszlóban van, és tektonikus változások szabják át a magyar politika terét. A választók jelentős tömegei kilépnek abból a virtuális világból, amely az ország problémáit a „nemzeti antikommunisták” és a „balliberális modernizátorok” közötti szimbolikus csatára egyszerűsítette le.
A közvéleményben megjelenik egy új tömb, egy új választói csoportosulás, amelynek tagjai még nem ismerik fel magukat közösségként, még nem azonosulnak arcokkal és programokkal, mégis, egyértelműen szembenállnak mind a fideszes-szocialista politikai osztállyal, mind a Jobbik fasiszta rendszerkritikájával.
A demokratikus rendszerkritika társadalmi bázisa a mai Magyarországon sokkal szélesebb, mint sokan gondolnánk. E bázist hajlamosak vagyunk alulbecsülni, mégpedig azért, mert annak politikai képviselete ma még megoldatlan. Az LMP, a 4K! vagy a Szolidaritás a rendszer-kritikus demokraták sokaságát (még) nem nyerte meg magának, más új párt pedig nincs a láthatáron. Mégis, a demokratikus megújulás társadalmi bázisa létezik, megszólítható, mozgósítható – politikusok, aktivisták, elkötelezett polgárok, értelmiségiek munkáján múlik, milyen sikerrel. Itt hát az ideje annak, hogy a magyar politika és társadalom 2012 utáni, új korszakáról elkezdjünk úgy gondolkodni, mint amit megteremteni fogunk és felépíteni, nem pedig elszenvedni.
A radikális demokratikus megújulás pólusa a politikai nyilvánosságban
A közvélemény-kutatási adatok előtt vessünk egy pillanást a közéleti nyilvánosságban folyó látványos küzdelmekre. Ezek mindenki számára nyilvánvalóvá teszik, hogy napjainkban egy új pólus alakul a magyar politika és civil társadalom terében, s e formálódó pólust a radikális demokratikus megújulást követelő erők képviselik. A politikai tér új pólusát jelenítik meg a „színlelt demokrácia” rendszerét elutasító civil mozgalmak, csoportosulások, szervezetek (mint a Milla, a Hallgatói Hálózat, a Védegylet, a Város Mindenkié, vagy a Haza és Haladás Alapítvány), és a hozzájuk hasonlóan rendszer-kritikus demokratikus pártok és párt-kezdemények (LMP, 4K, Szolidaritás). E szervezetek törekvéseiből lassan kirajzolódni látszanak az általuk képviselt progresszív rendszer-kritikai program legfőbb pillérei:
- politikai elitváltás, az országot 15 éve uraló fideszes-szocialista vezetésű politikai osztály – legalább részleges – eltávolítása;
- a demokratikus köztársaság újraalapítása, a jogállami keretek helyreállítása a Fidesz-kormány leváltásával;
- a fasiszta politikai erők megállítása, fellépés a Jobbik agresszív rombolásával szemben.
A radikális demokratikus megújulás fenti programja – nyíltan vagy áttételesen – kiolvasható minden fent felsorolt szereplő tevékenységéből, nyilatkozataiból.
Milla: „Nem tetszik a rendszer... nem tetszik ez az egész”, „Minimum+ - A támogatás ára”, A Milla 12 pontja 2012 március 15-én;
Haza és Haladás: "Új politikai elitre van szüksége az országnak” Oszkó Péter interjú, NOL
A Város Mindenkié: „Több legyen, mint elitváltás”. Udvarhelyi Tessza vikke a NOL.hu-n
LMP: Jávor Benedek levele Gyurcsány Ferencnek, Facebook
4K!: „A köztársaság újraalapítása”. Istvánffy András cikke a nol.hu-n
LMP és 4K!: Készül a köztársasági minimum. Gépnaracs.hu
A radikális demokratikus megújulásért küzdő szervezetek a három fenti célkitűzés egyikét sem adhatják fel. Ehhez két dolgot kell kidolgozniuk: egy új politikai modellt, amely utat mutathat a méltányos, tisztességes, jóléti kapitalista demokrácia felé, és egy új politikai stratégiát, amely lehetővé teszi a Fidesz leváltását, a demokratikus köztársaság újraalapítását, anélkül, hogy a régi MSZP-s politikai osztály kerüljön újra helyzetbe. A feladat nem lehetetlen, de nagyon nehéz, és ezzel a radikális demokratikus megújulást képviselő szervezetek tisztában is vannak. A megújulás lehetőségét és buktatóit az új mozgalmakkal szimpatizáló megfigyelők is érzékelik.
Egy a Milla, Védegylet és Hallgatói Hálózat által szervezett konferenciáról tudósítva az Index újságírója arra jutott, hogy a fideszes-szocialista politikai elit színlelt demokráciájának „akkor lesz vége, ha már nem lesz mit ellopni. A másik lehetőség, ha a választók belátják, hogy ez így, pártfinanszírozásostul, aránytalan választási rendszerestül, ügynöktörvényestül nem működik, és valami más modellt választanak. A két lehetőség közül az előbbi tűnik valamivel valószínűbbnek.” Mégis, pár nappal később ugyanez az újságíró már így fogalmazott a konferencia kapcsán: „ha lassan is, de repedezni kezd a fal a gondosan felépített virtuális világ körül.”
Talán nem is olyan lassan. A következő részben bemutatandó közvéleménykutatási adatok szerint a magyar társadalom fiatalabbik, aktívabb, internethasználó felében a magyar politika „virtuális valóságának” falai 2012-re összeomlottak.
A cikksorozat holnap megjelenő részében részletesen bemutatjuk a közvéleménykutatási adatok által kirajzolt háromosztatú politikai teret, és az egyes politikai pólusokhoz kötődő szervezeteket, értékeket.
[1] Kétségtelen, a Jobbik a politikai rendszer kritikáját hatékonyan tudta összekapcsolni egy nyíltan fasiszta rendőrállami politika (önkormányzati szinten már több helyen működő) programjával, hangot adva sok magyar választó cigánygyűlöletének és az állam (egyes régiókban teljes) összeomlása miatt érzett jogos frusztrációinak. A Jobbik támogatottsága stabilizálódott, s ez minden bizonnyal oda vezet majd, hogy a Fidesz csak a fasiszta párttal kötött koalícióban nyerhet a 2014-es választásokon. Elég csak belegondolnunk egy Jobbik-vezette belügyminisztérium lehetőségébe, hogy belássuk: a rendszerváltás kisiklásának lendülete nagy eséllyel lökheti az országot a vakvágány végéig, a meciari Szlovákia modelljéig. E cikkben közvéleménykutatási adatokkal bizonyítom, hogy e katasztrofális forgatókönyv elkerülhető, sőt, nem elhanyagolható esélyünk van az elkerülésére.
[2] Minden adat azt mutatja, hogy a magyar választók az elmúlt 10-15 év során – európai összehasonlításban – kiemelkedően apatikussá váltak, kiábrándultak a politikai rendszer szereplőiből, elvesztették hitüket a dolgok javíthatóságában, és abban, hogy az ország a közeljövőben felzárkózhat a jóléti demokráciákhoz. Ez az általános pangás és apátia tehet arról, hogy ma a magyarok lenézik politikusaikat és kilátástalannak látják a jövőt. Ugyanez a pangás mutatkozott meg a Fidesz 2010-es győzelmében is. A fülkeforradalom propagandáját nyugodtan elfelejthetjük: látott itt bárki diadalittas tömegeket menetelni az utcán két évvel ezelőtt? A Fidesz legfeljebb a fuldokló utolsó kapaszkodója volt, nem egy forradalmi erő. Míg a forradalmak mögött széles tömegek elkötelezett hite és meggyőződése áll, addig a Fidesz-légvárnak mindössze néhány hónap kellett, hogy összedőljön. Ahogy arra több elemző rámutatott, ma a Fidesz pontosan olyan népszerűtlen, mint az MSZP volt 4 éve, a ciklus közepén.
Az utolsó 100 komment: