A „régi-új jobboldal pólusa” az online társadalom 31%-át szólítja meg, a „szocialista baloldal pólusán” pedig 15%-nyi szavazót találunk. A többiek, vagyis az online társadalom 54%-át kivető tömeg alkotja a „demokratikus megújulás pólusát”
Ez a cikk egy háromrészes sorozat záró darabja. Az első részben bemutattuk a magyar politikai rendszerben formálódó új, demokratikus, rendszerkritikai pólus kialakulását. A második részben kutatási adatok segítségével mutattuk be ennek a pólusnak a sajátosságait. A cikksorozat utolsó részében pedig megfogalmazzuk a az új politikai pólus kialakulásából fakadó rövid- és középtávú tennivalókat.
Következtetések: a demokratikus megújulás perspektívái
A magyar társadalom internetező felét reprezentáló adatfelvételből több fontos eredményre jutottunk.
1. A magyar politika tere változóban van, és e változások a társadalom fiatalabb, aktívabb, tájékozottabb feléből indulnak ki. A társadalom online felében az 1998-2012-ig fennálló fideszes-szocialista kartell megszűnt uralni a politika világát. Ma az online társadalom fiatalabb csoportjai közül alig valaki – a 18-29 év közöttiek 15%-a, a 30-39 évesek 25%-a szavazna a fideszes-szocialista-DK-s politikai establishment pártjaira. A fideszes Békemenet és a szocialista majális idősebb közönségében azonban e változások ma még kevéssé érvényesülnek. A politikai tér átrendeződése tehát megindult, ám a változás valódi erejét alulbecslik a teljes népességet reprezentáló közvélemény-kutatások. Ezért, ha a jövő magyar politikájára vagyunk kíváncsiak, érdemes a társadalom fiatalabb, aktívabb rétegeire figyelnünk.
2. Az online társadalomban egy teljesen új, hárompólusú politikai tér rajzolódik ki, és a három pólus jelenlegi erőviszonyai a magyar politika teljes megújulását vetítik előre. A „régi-új jobboldal pólusa” (Fidesz + Jobbik) az online társadalom 31%-át szólítja meg, a „szocialista baloldal pólusán” pedig 15%-nyi szavazót találunk (MSZP + DK). A többiek, vagyis az online társadalom 54%-át kitevő tömeg alkotja a „demokratikus megújulás pólusát”. E tábor az európai, zöld, polgári, liberális értékek mentén szervezhető politikai közösséggé.
Milyen következtetéseket vonhatunk le abból a lelkesítő tényből, hogy az internetező bizonytalanok tábora a demokratikus rendszerkritika pólusán helyezkedik el?
Először is azt, hogy az ország valódi demokratizálásának esélyei jóval nagyobbak annál, már rövid távon is, mint amit eddig gondoltunk. Ugyanakkor be kell látnunk, hogy az internetező bizonytalanoknak csak egy kisebb része mozgósítható, hisz e hatalmas csoportba tartoznak a nem szavazók és a rejtőzködő szavazók is (akik ellenérzéseik ellenére is visszaszavaznak majd a Fideszre, vagy az MSZP-re). A jelen elemzés eredményei tehát 2014-re nézve nem jelentenek többet, mint kb. 10 százaléknyi jó eséllyel megszerezhető szavazót az LMP és a 4K! számára. Ez persze óriási lehetőséget jelent. Az LMP jelenleg 10%-on áll a biztos szavazók körében. Az online társadalom bizonytalanjainak sikeres mozgósításával az LMP és a 4K! együtt bőven 15% fölé tornászhatják magukat. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a nemsokára párttá alakuló Szolidaritás az MSZP és a DK táborából (illetve a szocialista értékrenddel bíró bizonytalanok csoportjából) könnyen kiharaphat egy 5-10% közötti réteget, és feltételezzük, hogy a három politikai erő szövetségre lép 2014-ben, akkor könnyen beláthatjuk: a demokratikus megújulás pólusa reális eséllyel bír arra, hogy 2014-re egy 25% körüli tömböt alkosson, és egy ezzel súlycsoportba kerüljön az MSZP-vel.
A demokratikus megújulás társadalmi erői jó eséllyel alakíthatnak ki egy erős, megkerülhetetlen politikai képviseletet a 2014-es választásokon. Tagadhatatlan, ezeket az esélyeket nagyban csökkentené egy esetleges Fidesz-Jobbik koalíció (ld. az előző részt). Hasonló veszélyt jelent az is, hogy a társadalom online felében beindult változások nem fognak átterjedni a digitális szakadék másik oldalára.[i] De még ha e veszélyeket sikerül is elhárítani, és a demokratikus megújulás politikai képviselői el is tudnak érni egy erős középpárti pozíciót, „rendszerváltó” törekvéseiket még mindig nem tudhatják biztonságban. A rendszerváltó pólusra a legnagyobb veszélyt jelenleg az MSZP jelenti, amellyel az új pólus pártjai kényszerkoalíciót kell, hogy kössenek a Fidesz leváltása érdekében. A helyzet adott: kormányváltás nélkül az országot demokratizálni rövid távon lehetetlen, az MSZP nélkül pedig nem lehet leváltani a Fideszt. A probléma az, hogy a szocialista pártban még korántsem történt meg az a generációváltás, amely a velük szövetkezni kívánó politikai erőket megnyugtathatná. A szocialisták, minden bizonnyal, a régi módon fogják kivetni csápjaikat a rendszerkritikus szervezetekre.
A demokratikus megújulás politikai képviselőinek fel kell készülniük a szocialistákkal folytatott politikai együttműködésre, amely a létükben fogja őket veszélyeztetni. A demokratikus rendszerkritika civil képviselőinek pedig fel kell készülniük arra, hogy megújulás programját ugyanolyan erővel kérjék majd számon az MSZP-vel felálló ellenzéki koalíción, mint a Fideszen. Erre a felkészülésre a demokratikus rendszerkritika civil és politikai szereplőinek van még szűk másfél évük. E másfél év alatt a demokratikus megújulás pólusának – szavazóbázisának, tömegmozgalmainak, médiájának, értelmiségi holdudvarának – meg kell erősödnie annyira, hogy civil és politikai képviselői egyenlő erőpozícióból tárgyalhassanak az MSZP-vel. Csak így kerülhető el, hogy az MSZP rátelepedjen a magyar közélet formálódóban lévő új pólusára, és csak így kerülhető el, hogy a két ellenzéki pólus mellett a Fidesz-Jobbik koalíció fusson be a választásokon.
Mit tehetnek a civilek?
A rendszerváltó pólus politikai erői mennek a maguk útján, a civil kezdeményezésektől többnyire függetlenül, és ez a különállás az ellenkező irányban is fennáll. Ez így is van jól: azonos póluson állunk, közös célokért küzdünk, de más terepeken. Az alábbiakban áttekintem, mit tehetnénk mi, civilek, annak érdekében, hogy közös céljaink valóra váljanak. Nem tagadom, hogy ez elkerülhetetlenül egy „millás” értelmezés lesz.
A jelen helyzetben a civilek közös felelőssége azért óriási, mert a magyar társadalom széles rétegei kívánják a demokratikus megújulást, a politikai elitváltást, ám e rétegek jelentős részét a megújulást képviselő politikai pártok – vagyis a potenciális új elit – még nem tudták megnyerni maguknak. A civil szereplők alapvető érdeke, hogy a megújulás társadalmi bázisa megtalálja saját politikai képviselőit. Ezért meg kell győznünk az LMP-t, 4K!-t, Szolidaritást, hogy programjukban, retorikájukban, víziójukban legyenek tekintettel a képviselet nélkül álló bizonytalanok érdekeire és elvárásaira. E három párton kívül pedig minden olyan új politikai kezdeményezést segítenünk kell, amely a politikából kiábrándultak számára demokratikus képviseletet ígér. Magyarország demokratizálásának kulcskérdése ma az, hogy sikerül-e megteremteni a kiábrándultak valóban demokratikus képviseletét. Ez a kérdés a civilek szemszögéből nézve, ahogy én látom, jelenleg fontosabb, mint az LMP zöld, vagy a 4K! és a Szolidaritás szociáldemokrata programja. Véleményem szerint ez a közvéleményre is igaz. Nem véletlen, hogy az LMP az elmúlt hónapokban indult erősödésnek, amikor az oligarchákról, az IMF-fel való megállapodás fontosságáról és a progresszív adózás visszaállításáról több szót ejtett, mint a kapitalizmus ökopolitikai kritikájáról. Hogy a párt ezzel kiáll a kapitalista demokrácia modellje mellett, amelyet inkább belülről kíván kritizálni, mint kívülről, bíztató fejlemény – mert ez az út vezet a kiábrándultak nagy tömegei felé, akik nélkül Magyarország demokratizálása lehetetlen és értelmetlen.
A köztársaság bizonytalan, csalódott, apatikus polgárai mozgósíthatók, és nélkülük nem lesz változás. Hogy ez a változás megtörténjék, a kiábrándultakat képviselő civileknek maguknak is ki kellene dolgozniuk egy közös politikai stratégiát, és egy közös politikai víziót.
A megújulás civil politikájának stratégiai feladatai a következők:
1. Az új rendszerváltás táborát egy közös célok mentén mozgósítható civil közösséggé kell szerveznünk, amennyire csak lehetséges. Ehhez óriási erőket kell mozgósítanunk. A demokratikus megújulásra vágyókat országszerte párbeszédre kell hívnunk, ellátnunk médiacsatornákkal, közösen megvitatható ideológiai vízióval és tudásanyaggal. Értelmiségi bázist kell építenünk szakértőkből és véleményformálókból. Országos szervezeti hálót kell építenünk. A demokratikus megújulás programját két szakadékon is át kell vinnünk: a Budapest és a vidék, valamint az online és az offline társadalom közötti szakadékon. Meg kell találnunk a demokrácia megújítására vágyó vidékieket, és azokat is, akiket nem tudunk elérni internetes csatornákon. Össze kell őket kapcsolnunk egymással, hogy egy új közösség tagjaiként ismerhessék fel egymást és magukat. Mindehhez meg kell oldanunk a magyar társadalom új, rendszerváltó pólusának finanszírozását is.
2. Amennyire csak lehet, meg kell nehezítenünk azt, hogy a Fidesz választási együttműködésre lépjen a Jobbikkal. Hangot kell adnunk mindenkinek – legyen MSZP-s, Fideszes, vagy LMP-s – aki ellenzi, hogy a kormánypártok beemeljék a Jobbikot azért, hogy hatalmon maradhassanak.
3. Amennyire lehetséges, ki kell kényszerítenünk az MSZP megújulását, ehhez hangot kell adnunk mindazon szocialista szimpatizánsoknak is, akik számára a párt oligarchikus működésmódja, és a 8 év alatt mutatott teljesítménye elfogadhatatlan.
A megújulás civil politikájának politikai víziója:
A szervezetépítés és a közös kampányok nem elégségesek, ha a civilek nem tudnak túllépni a proteszt politika szintjén. Pozitív célkitűzések nélkül nem fogjuk tudni meggyőzni mindazokat, akik munkaerejükkel, pénzükkel, idejükkel segítenék a demokratikus megújulás táborát. Címszavakban megpróbálom összeszedni e pozitív program lehetséges pilléreit:
1. A republikánus értékek melletti elköteleződés. Ez elsősorban a köztársaság újraalapítását jelenti, az egyént és a közösséget egyaránt képviselő, erős állam iránti igényt, amely a közösség minden tagját egyenrangúnak tartja, mindenki érdekeit megvédi, képes betartatni a szabályokat és érdekeltté tenni a közösség tagjait a kooperációra.
2. Ennek egyik legfontosabb feltétele a politikai közösség újradefiniálása. Egy új, köztársasági patriotizmusra van szükség, amely a politikai közösséget végre nem identitáspolitikai alapon határozza meg. A köztársasági politika nem arról szól, hogy ki mit gondol a nemzetről és a nemzeti hagyományról, a mucsaiakról és az idegenszívűekről, hanem arról, hogy egy hajóban ülünk, a felelősségünk közös, és az identitáspolitikák alatt létezik a dolgok intézésének egy pragmatikus szintje, ahol lokálisan mindig lehetséges az értelmes kooperáció.
3. A civil képviselet (reprezentáció) hiányzó intézményrendszerének megteremtése. A magyar demokrácia egyik legnagyobb fogyatékossága az volt, hogy a polgár és az állam között tulajdonképp semmilyen kapcsolat, közvetítés nem létezett. A Magyarországon húsz éve megteremtett politikai rendszer sohasem volt valódi képviseleti demokrácia, hiszen akkor jött létre, amikor Nyugat-Európában is kiüresedett az állam és az állampolgár közötti közvetítés intézményrendszere. Ma a civil szervezetek egyik legfontosabb feladata, hogy ezt az intézményrendszert felépítsék (ismét: nem elég, ha ez pusztán identitáspolitikai alapon történik, a civil reprezentáció nem kolátozódhat életstíluscsoportok – pl. városi biciklisták, melegek, hajléktalanok – képviseletére).
4. A kérdéstilalmak feloldása. Az elmúlt húsz évben alig nyílt tér arra, hogy az emberek megtapasztalják, mit jelent egy közösség polgáraiként közösen felelősséget vállalni konkrét ügyekért. Arra sem nyílt tér, hogy a társadalmi problémák becsatornázódjanak az államba. Ennek közvetlen következménye, hogy a politkai rendszer képviselői korlátoztak minden olyan társadalmi véleménnyilvánítást, amely az alulról jövő aktivitást becsatornázni képtelen rendszert veszélyeztette volna. A létező demokrácia rendszerében nem volt helye az olyan állításoknak, mint hogy „a cigányok inzultálják a gyerekemet”, „a multik gyártósorain rabszolgák dolgoznak”, „a politikusok mind korruptak”, és így tovább. E vélemények természetesen veszélyesek a demokráciára nézve, de még veszélyesebb az a rendszer, amely a fenti veszélyre hivatkozva marginalizálja ezeket az állításokat és a mögöttük lévő – torz módon kifejezett, de létező – élettapasztalatot.
5. A polgári szabadságjogok, a szociális jogok és a közösség fennmaradását érintő (harmadik generációs) jogok egyidejű érvényesítése. Nem fogadhatjuk el azt – ahogy ez 20 évig történt – hogy a rendszerváltással megteremtett kapitalista demokráciában 3-4 millióan éljenek a létminimum alatt.
6. A globális kapitalizmus kritikája, a globális/európai integráció visszafordítása nélkül. Sem gazdasági, sem kulturális, sem politikai értelemben nem fogadható el, hogy az ország magába zárkózzon, vagy keleti hatalmak felé orientálódjon.
Ezen a blogon, a minimum+ program vitájában többen megfogalmaztuk, hogy a kibontakozás programját milyen pillérekhez kötnénk. Hogy a fenti pontok előbbre visznek-e, nem tudom. Az azonban biztos, hogy a közös alapértékek tisztázásával, egy pozitív program megfogalmazásával a civil szervezetek jóval nagyobb eséllyel tudják megszervezni a demokratikus megújulás pólusának társadalmi bázisát.
----------------
[i] Ma Magyarországon egyedül az internetes sajtó szabad, a hagyományos médiumok nagyobb része kormánypárti (kisebb része szocialista) befolyás alatt áll. A magyar társadalom offline felét alkotó idősebb, képzetlenebb, szegényebb állampolgárok nem jutnak hozzá szabadon az életüket érintő kulcsfontosságú információkhoz. Ennek következtében az offline választók körében ma még jóval stabilabban állnak a fideszes-szocialista virtuális világ falai. A kérdést így is feltehetnénk: mi lesz a Kossuth Rádió hallgató, TV2 néző, megyei lapot olvasó nagymamákkal? A januári Békemenet legemlékezetesebb pillanata számomra egy kedves idősödő hölgy nyilatkozata volt. Azért jöttünk fel Budapestre, mondta a hölgy a kamerába, hogy megmutassuk, mi „nem vagyunk bóvli szavazók”. Hiába sorolták az országot a bóvli kategóriába a hitelminősítők, jól választottunk 2010-ben, hiszen az mégsem lehet, hogy a vezetők, akikbe minden reményünket helyeztük, akikre éveken át vártunk, egyszerű kóklerek, bohócok, papírmasé figurák legyenek. A Fidesz és az MSZP táborában még mindig sokan tekintik Orbánt vagy Gyurcsányt kiemelkedő tehetségű „nagy államférfinak”, és ez nagyon is érthető, az elmúlt másfél évtized mesterségesen hiszterizált politikai cirkusza után. A probléma az, hogy ezek a lojalitások nem fognak megváltozni maguktól, a hagyományos média csatornáiban, a vidéki sajtóban vagy a Kossuth Rádión elérhető információk azonban kevéssé késztetik az állampolgárt arra, hogy átgondolja politikai kötődéseit. Gondoljunk például a TV2 Tényekre, erre a politika világától hermetikusan elzárt bűnügyi bulvárhíradóra, amely a csatorna hírkészítői és a kormány által kinevezett komisszár közös akaratából vált olyanná, amilyen. A gyalázatos alkura és a szereplők nevére biztosan emlékezni fog a történelem – ez azonban rövidtávon nem segít a radikális demokratikus megújulás ügyén.