Néhány keresetlen szóval sikerült sokakat megbántanom. Előre bocsátom, nem ez volt a célom. Kérem őket, ne legyenek megbántva.
Őszintén szólva meglepett, hogy ennyi ember megsértődött azon, amit írtam. Ha visszanézem a most 600 kommentet, a következő dolgok miatt sértődtek meg emberek:
- Méltatlan összevetni a brit birodalom szétesését és Magyarország feldarabolását. India egy gyarmatbirodalom alávetett állama volt, míg Horvátország "a magyar állam szerves része".
- Méltatlan rinyálásnak nevezni az összetartozás napján a megemlékezést.
Ezekre szeretnék szépen sorban válaszolni.
Igazuk van azoknak, akik szerint nem összemérhető a két esemény. Nem is ezeket mértem össze, hanem a történelmi traumára adott mai reakciókat. Mindkét esemény a helyi szemszögből nézvést egy olyan történelmi trauma, ami egy évszázados status quo radikális és visszafordíthatatlan felbomlásával szükségszerűen bekövetkezik. Ne gondoljuk, hogy az angolok egy laza „easy come, easy go”-val intézték el a (kitelepült angolok, írek, skótok, stb) által belakott észak-amerikai kontinens elvesztését. Talán a mostani felháborodottak is látták az Európa történelmét bemutató izgalmas animációt, ami alapján kiderülhet, hogy az európai történelem igazságtalan terület- és emberveszteségek szoros egymásutánisága. A történelem a trianonihoz hasonló traumák végeláthatatlan sorozata.
Márpedig ha ez így van, akkor a kérdés az, hogy milyen identitást lehet egy ilyen traumára építve felépíteni, megélni?
Ez azért is kulcskérdés, mert a posztot övező felháborodás azt jelzi, hogy a magukat baloldaliként, liberálisként definiáló barátaimtól a kuruc.info közönségéig sokakat a legmélyebb érzelmeiben, az identitásában, a magyarságában sértettem meg. Más szóval ezen barátaim, honfitársaim számára Trianon és a magyarság elválaszthatatlanul összefonódik. A mai nap arra is figyelmeztet, hogy nem csak a személyes történetek szintjén, de állami szinten is összefonódik a kettő.
Márpedig -és ez lenne a poszt lényege–, történelmi sérelmekre és traumákra nem lehet, és nem is érdemes modern, a 21. században érvényes egyéni és nemzeti identitást építeni.
Nem csak azért nem lehet, mert a traumára, az elszenvedett igazságtalanságra épített identitásból csak a vendetta következik, de azért sem, mert ennek az identitásnak egyszerűen nincs jövője az Európai Unió keretei között.
Aki ugyanis Trianont meghatározó identitásképző elemnek tartja, az a határokkal van elfoglalva egy határok nélküli világban. Aki egy évszázados igazságtalanság emlékét ápolja, az - és ez sajnos különösen igaz erre a helyzetre – szerintem nem lesz képes az itt és most kérdéseiről bármit mondani.
Az itt és most kérdése ugyanis az, hogy hogyan lehet mindeggyé tenni, hogy valaki Romániában, Szlovákiában vagy Magyarországon él románként, németként, székelyként, cigányként vagy szlovákként.
Hogy mit jelent az autonómia egy nemzetállamok utáni világban.
Hogy mit jelent a kisebbségi lét bárhol Európában.
Hogy mit jelent az, hogy nyitva vannak a határok, pontosabban, hogy nincsenek határok, és ki-ki ott él, alapít céget, dolgozik, ahol kedve tartja.
Hogy mit jelent a nyitott határok miatt felerősödő elvándorlás, legyen szó Magyarországra települő erdélyi magyarokról, vagy Németországba települő magyarországiakról.
Hogy mit jelent magyarnak lenni, ha az nem a vér, és ahol a partikuláris történelmi sérelmet, ha tetszik, ha nem, felülírja a kényszerű egymás mellett élés, és az európai közös gondolat.
Sajnos ezeket a kérdéseket a Trianon évfordulóján megtartott nemzeti összetartozás napja nem segít megválaszolni. Ha valamin, akkor ezen érdemes mérgelődni.
Bodó Balázs
Ui.
Ha engem megkérdeznek a magyarságomról, azt mondom, hogy szerintem magyar az, ha egy szlovák egy lengyel tábornok vezetése alatt az életét áldozza egy túlnyomó részt németek és románok lakta város határában a szabadságért. Ha már mindenképpen az a kérdés, hogy „mi a magyar”. Meg ez:
Ui 2.: A politikai haszonszerzésből elkövetett nemzeti/etnikai alapú identitáspolitika a személyes traumákra, a feldolgozatlan, kibeszéletlen családi történetekre építve szakít sok részre minket magyarokat, minket, európaiakat, és ebben nem különbözik Trianontól. Ha ebbe a hibába estem volna - nem rosszindulatból, puszta empátiahiányból - azért elnézést is kérek.