Szemben a Fidesszel, Jobbikkal, MSZP-vel és DK-val, egy új ellenzéki pólus alakult ki a közvéleményben, a radikális demokratikus megújulás pólusa.
Ez a cikk egy háromrészes sorozat középső darabja. Az első részben bemutattuk a magyar politikai rendszerben formálódó új, demokratikus, rendszerkritikai pólus kialakulását. E mostani részben kutatási adatok segítségével mutatjuk be ennek a pólusnak a sajátosságait. A cikksorozat utolsó részében pedig megfogalmazzuk a az új politikai pólus kialakulásából fakadó rövid- és középtávú tennivalókat.
A változás a társadalom aktív, tájékozott felében kezdődik
A magyar politikai mezőt a rendszerváltás óta a „nemzeti-konzervatív” és a „balliberális” táborok csatája uralta, s a demokratikus politika e két egymást tagadó tábor közötti küzdelemmé degradálódott. 1990 és 2012 között a politikusok és a választók is a nemzeti jobboldal és a liberális baloldal egydimenziós terében gondolkodtak. A kormánnyal elégedetlen proteszt-szavazók a bal-jobb dimenzió aktuálisan ellenzéki pólusához vándoroltak, a politikai váltógazdaság dinamikáját e bal-jobb inga mozgása határozta meg. 1998-ra nyilvánvalóvá vált az is, hogy a két szemben álló pólus vezető ereje a Fidesz és az MSZP lett, e pártok képesek voltak stabilizálni szavazótáboraikat. Ekkor ébredt rá a két nagy párt, hogy külső kihívók hiányában – nyilvánosan ki nem mondott közös érdekeik mentén – megalapíthatják az országot uraló közös politikai kartelljüket.[1] 2010-re aztán összecsuklott az MSZP, 2012-re pedig a Fidesz: ma már egyik párt sem reménykedhet abban, hogy a bal-jobb inga kedvező mozgása egyszer újra helyzetbe hozza majd. A bizonytalanok, a kiábrándultak tömegei nem áramlottak vissza az MSZP-hez, és minden bizonnyal a Fideszhez sem fognak.
A két nagy kartell-párt által fenntartott egydimenziós politikai világ természetesen nem tűnik el egyik pillanatról a másikra. Az elavult, ám sokáig magától értetődő politikai valóságot a társadalom aktívabb, fiatalabb, képzettebb, többféle forrásból tájékozódó rétegei tudják széttörni, ők tapogatják ki és teremtik meg a jövő politikájának új kereteit. A politikai tér ideológiai pólusait újragondoló állampolgárokat – az újítók, innovátorok, early adopterek csoportját – később követni fogják majd a lassabban mozguló rétegek is. Ezért akkor, ha a politikai tér átalakulását vizsgáljuk, érdemes lehet az aktívabb, tájékozottabb csoportokat megfigyelnü nk.
2012 elején két olyan közvélemény-kutatás is készült Magyarországon, amely nem az egész társadalmat, hanem annak fiatalabb, aktívabb rétegeit térképezte fel. Az Aktív Fiatalok Magyarországon kutatócsoport a magyar egyetemisták és főiskolások többszázezres csoportját reprezentáló mintát vett (1497 fő), s e mintán vizsgálta a diákok politikai preferenciáit. A MediaQ közvéleménykutató egy kisebb (621 fős) mintán vizsgálta a magyar társadalom rendszeresen internetező felének, azaz kb. 5 millió ember politikai attitűdjeit. A MediaQ mintája ugyan kisebb, de egy panel felvételből származik: a cég ugyanezen megkérdezettek preferenciáit felmérte 2011 januárjában is, ez lehetővé teszi a pártpreferencia-változások pontos követését.
Politikai preferenciák a felsőoktatási tanulók és a rendszeresen internetező népesség körében (százalékos megoszlások)
|
Felsőoktatási tanulók Aktív Fiatalok Magyarországon online és személyes felvétel 2011 dec. – 2012 jan. |
Rendszeres internetezők MediaQ online felvétel |
|
2012 jan. |
2011 jan. |
||
Fidesz |
15 |
11 |
21 |
MSZP |
5 |
10 |
16 |
DK |
3 |
5 |
|
Jobbik |
19 |
20 |
18 |
LMP |
18 |
13 |
12 |
bizonytalan/nem tudja/más párt |
40 |
41 |
33 |
A két felmérés két alapvetően fontos pontban is egymással teljesen egyező eredményre jutott. Először is, első pillantásra nyilvánvaló, hogy a társadalom aktívabb, inovatívabb, mozdulóképesebb csoportjainak politikai preferenciái jelentősen eltérnek a teljes népesség preferenciáitól (amelyeket jól ismerünk a nagy közvéleménykutató cégek havonta publikált adataiból). Miközben a két online kutatás egyaránt a Jobbikot és az LMP-t hozta ki a két legerősebb pártnak, a teljes népességben, mint tudjuk, még mindig a Fidesz és az MSZP vezet (bármennyire meggyengültek is). Ennek egyetlen oka lehet: hogy a passzív, kevesebb forrásból tájkozódó, idősebb rétegekben a két egykori nagypárt uralma még töretlen. (Gondoljunk a fideszes Békemenet, a szocialista majális, Gyurcsány Ferenc vagy Schmuck Andor szépkorú közönségére.) A második, hasonlóan fontos eredmény azonban az, hogy a Fidesz meggyengülése a fiatalabb, aktívabb csoportokban is a bizonytalanok táborát hízlalta fel: sem a Jobbik, sem az LMP nem erősödött számottevően a 2010-es választási eredményeihez képest (a fiatalok körében már akkor is jóval 10% fölött teljesített mindkét párt). Kétségtelen, hogy a bizonytalanok óriási tömegén múlik az ország jövője – ám e kulcsfontosságú tömeg ma még kivár, a fiatalabbak-aktívabbak közt csakúgy, mint a társadalom egészében.
Egy új pólus a magyar politika terében
Ahogy arra már utaltam, az online társadalom bizonytalanai nem fognak visszacsorogni a két „régi” párthoz, mert már kiléptek a bal-jobb inga hatósugarából. Ennek fényében a kulcskérdés ma az, hogy ki mozdíthatja meg a bizonytalan tömegeket. A válaszhoz fel kell tárnunk, hogy a 15-20 éven át magától értetődőnek tekintett, egydimenziós politikai tér miképpen rendeződik át azáltal, hogy az MSZP és a Fidesz középpárttá süllyedt. A továbbiakban a mediaQ (internetezőket reprezentáló) felmérésére támaszkodva mutatom be, hogy a politikai pártok táborai közt mutatkozó vonzások és taszítások mentén milyen új politikai tér körvonalazódik, és e térben hol helyezkednek el a bizonytalanok, valamint az új demokratikus civil mozgalmak szimpatizánsai. Vegyük hát szemügyre közelebbről a politikai tér új koordinátáit, amelyek minden valószínűség szerint hosszabb távon is kijelölik majd a magyar politika 2012 utáni új korszakának kereteit.
A politikai táborok közötti vonzásokat és taszításokat a válaszolók ideológiai önbesorolásai alapján térképeztük fel. A kutatók arra kérték az online kérdőív kitöltőit, hogy kilenc ideológiai címke közül válasszák ki azt a kettőt, amelyet magukra a leginkább jellemzőnek éreznek. A kilenc címke a következő volt:
- nemzeti,
- polgári,
- konzervatív,
- európai,
- szocialista,
- liberális,
- szociáldemokrata,
- zöld és
- progresszív.
Ezen kívül a válaszolók elhelyezték magukat két hét osztatú skálán is:
- baloldali versus jobboldali, illetve
- mérsékelt versus radikális.
A megkérdezettek ezen felül elárulták politikai preferenciájukat is, illetve azt, hogy szavaznának-e az új civil mozgalmakra, amennyiben azok párttá alakulnak (Milla, 4K!). E változók – mint pl. a "nemzeti", a "szociáldemokrata", a "radikális" önbesorolás vagy a pártszimpátiák – különböző erővel vonzzák és taszítják egymást. A magukat "nemzeti" értékrenddel azonosítók között kevesen vallják magukat "szocialistának" vagy 'liberálisnak', de sokan mondják magukat "jobboldalinak" és Fidesz-szavazónak. E kölcsönös vonzásokból és taszításokból rajzoltuk ki az alábbi politikai térképet. A térkép egy olyan statisztikai eljárás segítségével készült, amely két dimenzióban próbálja megragadni az összes fenti változó közötti összes létező kapcsolatot. Az egyes változók közelsége és távolsága a lehető legjobban képezi le a közöttük fennálló vonzásokat és taszításokat.[2] A térkép azt mutatja, hogy egy adott ideológiai címkével azonosuló emberek csoportja (pl. a "nemzetiek") mennyire állnak közel a többi ideológiai címkékkel azonosuló csoportokhoz (pl. "európaiak" vagy "szocialisták") és politikai táborokhoz (pl. Jobbik szavazók vagy "valószínű Milla-szavazók").
Az új magyar politika három-pólusú tere
Vegyük sorra röviden a térképen látható összefüggéseket.
1. Az online társadalomban a magyar politika tere kétdimenzióssá vált, a jobboldal és a baloldal hagyományos szembenállása mellett (x tengely bal és jobb oldala) megjelenik egy új szembenállás is, amely a fideszes-szocialista politikai kartell szavazóit különíti el a rendszerkritikus pártok, a Jobbik és az LMP táboraitól (y tengely fenti és lenti oldala). A Fidesz és az MSZP már nem képesek uralni a politika terét, mert a rendszerkritikus pártok állandó támadásai mögött egy jelentős választói bázis áll. A két tengely mentén egy négyosztatú politikai tér alakul ki, az egyes térnegyedek főszereplői a Fidesz (jobboldali kartellpárt), az MSZP (baloldali kartellpárt), a Jobbik (fasiszta rendszerkritika), az LMP és a Milla (demokratikus rendszerkritika). A demokratikus rendszerkritika táborában találjuk a 4K! potenciális szavazóit is[3], ők a két ellenzéki térnegyed határán helyezkednek el (mivel nagyobb arányban azonosulnak a szociáldemokrata értékekkel). Az ország jövője e négy térnegyedben elhelyezkedő politikai és civil szereplők súlyától, stratégiáitól, szövetségi politikájának alakulásától függ.
2. A négy térnegyedben nem négy politikai pólus jön létre, hanem csak három. Ennek oka az, hogy a Fidesz és a Jobbik szavazótáborai között ma már semmilyen lényeges értékrendbeli különbség nincsen. Mint láthatjuk, a függőleges, rendszerkritikai tengely mentén sokkal kevésbé különül el a Fidesz és a Jobbik tábora, mint a másik oldalon az MSZP-DK tábora és a Milla, az LMP (illetve más kispártok) táborai. A két jobboldali párt hasonulása, amelyet a retorika és a közpolitikák szintjén nap mint nap érzékelhetünk, egyértelműen visszatükröződik szavazóik értékválasztásaiban is. A Fideszes és Jobbikos szavazók egymáshoz hasonló arányban tartják magukat 'nemzetinek' (a fideszesek 50, a jobbikosok 61%-a), 'radikálisnak' (34%:46%) vagy 'konzervatívnak' (21%:15%). Úgy tűnik, a Fidesz addig folytatta gazdasági szabadságharcát a világgal, amíg szavazóbázisának fele otthagyta, a másik fele pedig a Jobbikéhoz hasonlóan radikalizálódott. Táboraik összeolvadása miatt a két párt kényszerpályán mozog, egymás nélkül nem képesek létezni, minden valószínűség szerint a jövőben együtt képviselik majd a „nemzeti jobboldalt”.[4] A kérdés csak az, hogy a jobboldalon belül a Fidesz mennyit tud megőrizni eddigi fölényéből. Mindenképp riasztó eredmény, hogy a társadalom online felében a Jobbik vált a „nemzeti jobboldal” pólusának vezető erejévé. Mindez megpecsételi a Fidesz sorsát. Tartalmilag semmi olyat nem tud mondani, ami megkülönböztetné a fasiszta párttól, azon kívül, hogy tartózkodik az agresszív cigányozástól-zsidózástól – ez azonban nem lesz elég ahhoz, hogy visszaszerezze a fiatal jobbos szavazóbázist a Jobbiktól. Adatainkból úgy tűnik, a Fidesz örökre elfelejtheti a 2002-es Kossuth teret, a fideszes jövőképet ünneplő fiatalok tömegét. A fülkeforradalom felfalta gyermekeit.
3. Felmérésünk messze legfontosabb eredménye az, hogy szemben a Fidesszel, Jobbikkal, MSZP-vel és DK-val, egy új pólus kristályosodik ki a politikai tér ellenzéki oldalán. A Fideszes-Jobbikos összeolvadáshoz hasonló közeledésnek nyomát sem leljük ezen az oldalon: az MSZP-DK szavazói látványosan elkülönülnek az LMP és az egyéb kispártok támogatóitól, a Milla és a 4K! szimpatizánsaitól. És ami a lényeg: a demokratikus rendszerkritikai póluson nem csak e pártok és mozgalmak támogatóit találjuk, hanem a bizonytalanok széles tömegeit is. Robusztus és egyértelmű bizonyítékaink vannak arra, hogy az elbizonytalanodott, el nem kötelezett tömegek értékrendjüket tekintve sokkal közelebb állnak a radikális demokratikus megújulást követelő szervezetek szimpatizánsaihoz, mint bármely más politikai blokkhoz. A bizonytalanok már nem a Fidesz és az MSZP közötti ingajáraton csapódnak ide vagy oda (ahogy az 15 éven át természetesnek tűnt), de nem álltak be a Jobbik mögé sem (ahogy attól sokan félnek). Értékrendjüket tekintve egyértelműen a demokratikus rendszerkritikai póluson helyezkednek el, az ottani pártok és mozgalmak támogatóival közös értékekkel azonosulnak.
Nagy reményekre ad okot, hogy a társadalom online felében a bizonytalanok tömegei a demokratikus rendszerkritikai pólus köré tömörülnek. E tábor ideológiai értékválasztásait az „európai”, a „zöld” és a „liberális” (és – bár ezt a összefüggést a térképünk némileg elfedi – a „polgári”) hívószavak jelenítik meg. Az európai, zöld, liberális és polgári értékek mentén kidolgozható egy széles tömegeket megmozgatni képes politikai vízió, a rendszerkritikus demokraták többségét magával ragadni képes jövőkép. A fenti hívószavakból kirajzolódnak a radikális demokratikus megújulás politikai víziójának legfontosabb elemei: a kapitalista demokrácia európai modellje (vagyis a jóléti állam és a szabályozott, de gúzsba nem kötött kapitalista verseny), a társadalmilag fenntartható fejlődés gondolata, a jövő generációért érzett felelősség, az alternatív értékeket is felvállaló kozmopolitanizmus és a globális kultúra körforgásába való beilleszkedés.
Cikksorozatunk utolsó részében a fenti helyzetképből következő megoldási javaslatainkat olvashatják.
[1] Jó érvek szólnak amellett, hogy az MSZP-t és a Fideszt egy közös politikai kartell két frakciójának tekintsük, amelyek egymással versengenek, de azonos érdekek, ideológiák mentén mozognak, kifelé zártak és őrzik pozícióikat, együtt lehetetlenítik el a konkurenciát, közösen építik ki féllegális finanszírozási rendszereiket, közösen telepednek rá az államra, amely ellátja nómenklatúráikat, és azonos mértékben szakadnak el a társadalomtól, amelyet képviselniük kellene. Ennek köszönhetően a politikai kartell tagjai egymástól lényegében megkülönböztethetetlen politikát folytattak 1998 és 2010 között (és többnyire 2010 után is). E politika közös jegyeit jól ismerjük: ide tartozik a Gyurcsányozás-Orbánozás véget nem érő szimbolikus cirkusza, a rövidlátó gazdaságpolitikai populizmus, a központosító, antidemokratikus hatalomgyakorlás, a mutyivilág és a korrupció intézményesítése a médiától az állami beruházásokig, a nemzeti oligarchiák hizlalása a kisvállalkozások kárára, a hatékonytalan láványpolitizálás, az „impotens állam”, a felső-középosztályt támogató újraelosztás, a strukturális reformok elszabotálása, a segélyt munkáért program és az erősödő szegényellenesség, és így tovább. (Lásd erről a fent hivatkozott konferencia anyagait.)
[2] Módszertani megjegyzések. 1. Az elemzésből kihagytuk a „progresszív” változót, mert elhanyagolhatóan kevesen választották. A bal-jobb és a mérsékelt-radikális skálákat tekintve a magukat 'jobboldalinak' vallókat és 'radikálisnak' besorolókat kódoltuk át egy-egy csoportba, e kategóriákat szerepeltetjük az elemzésben.
2. A térkép két dimenzióját egy többdimenziós kategoriális korrespondencia-elemzésből kaptuk, az SPSS programcsomag HOMALS eljárása segítségével. A két tengely a változók össz-varianciájának 21 illetve 11%-át magyarázza.
3. A kutatók a pártpreferenciákat mérő változóktól külön változókkal mérték civil mozgalmak (Milla, 4K!, Szolidaritás) iránti szimpátiákat. A megkérdezettek az alábbi kérdésre válaszoltak: „ön milyen valószínűséggel szavazna ezekre a szervezetekre, ha párttá alakulnának?” Az online társadalom 5-13%-a válaszolta, hogy e szervezetek valamelyikére szavazna valószínűen, ám nem szabad elfelejteni, hogy e válaszolóknak már van pártpreferenciájuk is. A Milla valószínű szavazóinak harmada LMP-s, harmada DK-s és szocialista, és harmada politikailag bizonytalan.
4. Az „egyéb pártok” szavazótábora az elemzésben valószínűtlenül magas, a válaszolók 10%-a. Ennek valószínű oka az, hogy a más pártok között szerepelt a Seres Mária-féle Civil Mozgalom is, amely 1% alatti eredményt ért el 2010-ben. Az ezt választók nagy többsége azonban, minden valószínűség szerint, nem erre a konkrét alakulatra gondolt, hanem a médiatérben látványosan jelen lévő civil mozgalmakra általában. E félreérthető kérdezés sajnálatosan torzította az eredményeket, amelyek ennek következtében alulbecslik az LMP valós támogatottságát és a bizonytalanok létszámát (valószínűleg többnyire e két kategóriába sorolták volna magukat azok, akik félreértésből a civil mozgalmakra tették az ikszet.)
[3] A 4K! szimpatizánsai jobban azonosulnak a szociáldemokrata értékekkel, de közelebb állnak a Millásokhoz mint a DK-hoz vagy az MSZP-hez.
[4] Szinte hihetetlen, de az online társadalomban a jobbikosok közt nem sokkal több a radikális, mint a Fidesz szavazók közt (46%:34%). Több szempontból a Fidesz szavazók a kijjebb vannak a jobbszélen, mint a Jobbik-tábor. A fideszesek 67%-a vallja magát jobboldalinak, és csak 13%-uk liberálisnak. Ugyanezek a számok a jobbikosok körében: 47% és 20%. Nem véletlen, hogy térképünkön a Jobbik-tábor közelebb található az ellenzékhez, mint a Fidesz-szimpatizánsok. (Ez súlyos kérdéseket vet fel mind a „liberális” szó hazai jelentésével, mind pedig a Jobbik-szavazó kilétével kapcsolatban is. Biztos, hogy a jobbikosok egy részének értékrendjével nem egyeztethető össze pártjuk fasiszta programja, annál tragikusabb, hogy ezek az emberek képtelenek ezt felismerni. Másrészt viszont az is biztos, hogy liberálisnak lenni Magyarországon sajnos nem feltétlenül jelenti az emberi jogok tiszteletben tartását.)
A Fidesz, ez a végletekig populista párt, mára teljesen lebénult a félelemtől, hogy a Jobbikhoz vándorolhatnak szavazói. Jobbikos politikát folytat, és épp ezzel teszi magát képtelenné arra, hogy megállítsa szavazótáborának összeolvadását a Jobbikéval. Ahogyan azonban a Fidesz nem tudja magát elkülöníteni a Jobbiktól, a Jobbikot is a Fideszhez láncolják a jelen erőviszonyai. A tiszaeszlározás és az EU zászló elégetése túl van a magyar társadalom nagy többségének tűréshatárán. Retorikájában a párt tovább nem radikalizálódhat, mert már ma sincsenek tartalékai a hőzöngést elutasító bizonytalan szavazók körében. Így marad az, hogy a Fidesz által vitt nemzeti antikommunista ideológiát a Jobbik kiegészíti némi rendszerkritikával, cigányozással és fiatalos hangütéssel.