Talán nem elég egyértelmű, mi a Milla szocialistákkal kapcsolatos dilemmája.

Kissé indulatosra sikeredett Juhász Péter vitája Vadai Ágnessel és Szanyi Tiborral a minap. Bár ki nem lett volna indulatos, ha Vadai leóvodásozza, Szanyi meg bedobja az elmúlt nyolc év szentistváni, ill. mátyáskirályi interpretációját.

Egyikük sem beszélt tényekről, Juhász viszont a dilemmát megnevezte, amely szerint két állítás van egymás mellett. Egyrészt a szocialisták nélkül nem lehet leváltani Orbánt; másrészt a szocialistákkal nem lehet leváltani Orbánt.

Az állítás tartalma a következő:

A szocialisták jelenleg a legerősebb ellenzéki párt, stabil, egymillió körüli szavazótáborral. Ehhez adódik a szocialistákból kivált DK kb. 150-200 ezer fős szimpatizánsainak a köre. A választási matematika mai állása szerint nélkülük valóban nem tűnik reálisnak Orbán leváltása.

Ugyanakkor a milla számtalan kritikát fogalmaz meg a 2002-2010 közötti kormányzással szemben, és az az álláspontja, hogy már középtávon sem lenne valódi eredmény egy szocialista-DK dominanciával felálló új kormány. Ezért nem támogatna a Milla egy olyan együttműködést, amely a balliberális elit kormányzati restaurálásával járna. Fontos különbség, látszólag Bauer Tamás sem érti: a színpad át nem engedése nem egyenlő az együttműködés kizárásával. Juhász Péter határozottan azt állította, hogy az együttműködésre a Milla nyitott - feltételekkel és garanciákkal.

Ezt az állítást próbálom kibontani.

Szanyi szerint az ezeréves Magyarország történetében nem volt olyan egybefüggő sikeres nyolc év, mint az elmúlt nyolc. Ha ez az állítás igaz, akkor nyugodtan át lehet adni a szocialista elit kezébe a kormányrudat. De nézzünk néhányat a Juhász által hivatkozott adatok közül ugyanerről a nyolc évről.

Mindezt igazolja a Milla és a Védegylet által indított Magyar Polip projekt keretében készült elemzés is, amely szerint 2000-2010 között a magyar gazdaság teljesítőképessége fokozatosan csökkent. A kelet-európai országokkal összehasonlítva is lemaradtunk. És ez a folyamat a gazdasági világválság előtt kezdődött.

Mindemellett a jogállami és demokratikus elkötelezettség is sokszor megkérdőjelezhető volt a vizsgált időszakban. Kis János legutóbbi ÉS-ben megjelent tanulmánya (Az 1989-es Alkotmánytól a 2011-es Alaptörvényig), de akár Bauer Tamás, jelenleg DK-alelnök publicisztikája is kellő adatot szolgáltat erre. A lényeget, azt hiszem, egyszerűen meg lehet fogalmazni: az alkotmányos és demokratikus normák tisztelete sokszor lett másodlagos akkor, ha azok hatalmi érdekkel kerültek szembe (Medgyessy nem mondott le, Gyurcsány nem mondott le, a 2006-os zavargások miatt senki nem mondott le, a jegybanki függetlenséget Gyurcsány is támadta stb). Erre reakcióként a demokráciát és az alkotmányt zsigerből utáló Orbán úgy döntött: a látszatra sem ad, és eltörli a jogállamot. Ami 2002-2010 között feltűnő normasértés volt - mert a kormányzat lényege mégsem a demokrácia és az alkotmányosság szétveréséről szólt, sőt, azt erősítő intézkedések is voltak szép számmal (új ombudsman, Egyenlő Bánásmód Hatóság, Független Rendészeti Panasztestület, a jogalkotásba nem ritkán érdemben bevont civilek stb.) - az 2010 után a norma lett. A dátum egyértelmű cezúra, ezt vitatni tökéletesen értelmetlen.

A dilemma második pontja tehát így szól: hogyan garantálható az, hogy a Fideszt leváltó kormány ne kövesse el azokat a hibákat, amelyekre reakcióként a következő választásokon már nem a Fidesz, hanem a Jobbik kerül hatalomra. Ugyanis nem világos, hogy ha a fenti kritikákat elfogadjuk, akkor miért bízunk abban, hogy ugyanaz az elit nem ugyanúgy fog kormányozni. És érdemes észben tartani: ha nagy küzdelem árán sikerül visszafordítani az országot a demokrácia lejtőjéről, de az így hatalomra lépett kormány nem képes átláthatóan, hatékonyan és a jogállami normákat tiszteletben tartva kezelni az iszonyatos mértékű társadalmi és gazdasági problémákat, akkor évtizedekre el lehet felejteni Magyarországon a demokráciát, mert a túlnyomó többség azt fogja gondolni: hiába próbáltuk meg még egyszer, nem megy ez nekünk.

Sajnos a kép ennél is bonyolultabb, ugyanis a cél nem csak a Fidesz leváltása, hanem az alkotmányosság, a jogállam helyreállítása. Ehhez pedig kétharmad kell. Ha nem lesz, a Fidesz azonnal robbantani fogja a közjogi rendszerbe elhelyezett bombáit. Emlékszünk, egy népszavazással mennyit sikerült bénítaniuk a kormányon. Gondoljuk végig, mit tudnának kezdeni a képviselők negyede által kezdeményezhető előzetes normakontrollal, amelyről a politikai kinevezett alkotmánybírák döntenek, mit tenne Áder János (nem írna alá semmit), mit tenne a Költségvetési Tanács (nem hagyná jóvá a költségvetést, ami az Országgyűlés feloszlatásához is vezethet), mit tenne a Polt Péter által vezetett ügyészség (nem nyomozna akkor, amikor kellene, és fordítva), és így tovább. Nem elég megverni a Fideszt, megsemmisítő vereséget kell rá mérni. Erre azonban a balliberális tábor egyedül nem képes (és nem is lenne helyes, mert akkor a Fidesz egypárti alkotmányát felválthatná egy újabb, immár a jobboldal konszenzusát nem bíró alkotmány). Ezért olyan együttműködésnek kell létrejönnie az ellenzéki erők között, amelyre azok is szavaznak, akik ha be is látják, hogy teljes elitváltás nem lesz, arra azért reményt és ígéretet kapnak, hogy az előbbi évtized kormányzati hibáit nem követik el, és 2018-ban nem azon kell majd gondolkodni megint, hogy hova költözzünk Magyarországról.

Ha a fenti állítások elfogadhatók, akkor érthető talán, hogy miért mondja azt a Milla, hogy feltételekkel és garanciákkal lehet csak együttműködni a szocialistákkal. Nem azért, mert finnyás, nem azért, mert olyan hülye, hogy nem látja, a szocialisták nélkül nincs kormányváltás. Nem is azért, mert moralista. Pláne nem azért, mert nem akarja leváltani a Fideszt.

Azért, mert azt szeretné, ha az új kormányról a szocialista szavazókon kívül más is el tudná hinni, hogy az képes hatékonyan kormányozni, hogy a hatalmat nem bosszúállásra használja majd fel, hogy képes integrálni konzervatív politikai szereplőket is (Ángyán, Sólyom, Mellár stb.), ami biztosítja, hogy a Fideszben csalódott konzervatívok is – jobb híján, de a realitásokat mérlegelve nyugodt lélekkel – támogathatják. Az új alkotmányt az alkotmányhű jobb- és baloldalnak együtt kell megalkotnia, és lehetőleg együtt is kell kormányozniuk.

Hogy lehet-e ilyen együttműködés, az kb. egy év múlva már látszani fog. Hogy kéne, az biztos, mert ez az egyetlen kiút.

Disclaimer: a szerző a Milla aktív szervezője, de véleménye semmilyen tekintetben nem tekinthető a Milla álláspontjának.