Lehet, hogy kőkemény idealizmus részemről, de ennek az egész párbeszédnek/vitasorozatnak az lenne az egyik legfőbb (ámde nagyonis szándékolt) "mellékterméke", hogy végre elkezdjen már feloldódni ez az értelmetlen, becsontosodott, emberi kapcsolatokat durván mérgező bal-jobb szembenállás. Ez a különböző (jobb-bal-stb.) táborokba történő "besorolás" ugyanis pontosan a gondolkodást és az önreflexiót spórolja meg nekünk és ehelyett inkább megoszt, értelmetlen törésvonalakat generálva a társadalomban.
Az év elején "A támogatás ára" címmel közöltünk egy vitaindítót arról, hogy mit tartunk a választók és az Orbán rezsimet leváltani készülő pártok közötti megegyezés új minimumának. A vitában eddig megszólalt többek között Csigó Péter, Rácz András, Vágó Gábor, Kálmán László, Sarnyai Zsolt, Király Gábor, Hudi László és sokan mások (folyamatosan frissülő lista itt ---> ). Most egy fiatal kutató cikkét közöljük. Továbbra is várjuk a válaszcikkeket írásban a nemzetiminimum@gmail.com címre, vagy videóüzenet formájában a http://alternativelnok.blog.hu/-ra!
Amit jónéhány éve lépten-nyomon az egyik "magproblémánknak" érzek, az a nemzeti minimum hiánya azzal a sajnálatos körülménnyel súlyosbítva, hogy erről a fogalomról kizarólag csak beszélünk (illetve arról is csak beszélünk, hogy csak beszélünk róla(...minderről is csak beszélünk(stb...))). Ennek következtében - fontossága ellenére - mára a téma teljesen komolytalanná és elcsépeltté vált, ennek megfelelően "meg is rekedt". Amit ezen sajnálatos megrekedés egy(ik) (leg)fontos(abb) okaként látni vélek, az a pragmatizmus teljes hiánya.
Trivialitás az alapgondolat, miszerint egy alkotmánynak a(z egyik) legfontosabb szerepe éppen az lenne, hogy a közjogi "metakeretek" lefektetésén túl megjelenítsen valamiféle nemzeti minimumot. Ezen a ponton jön be a képbe természetes módon új alkotmányunk - mintegy hosszú idő után újból aktualitást adva a témának - ami amellett, hogy zavarbaejtően terjengős, tartalmilag erősen tekintélyelvű, hovatovább kirekesztő, közjogilag extremmód túlszabalyozó, ezért rugalmatlan is. Ezen okok miatt is már most széleskörben meglehetős elutasítottságnak "örvend" és biztos vagyok benne, hogy zéró esélye van arra, hogy kiállja az idő próbáját. Ezen okok miatt attól tarthatunk, hogy egyáltalán nem fogja tudni betölteni a nemzeti minimum "intézmenyes szerepét".
Eggyel hátrébb lépve és kicsit általánosítva feltehetjük persze ezt a kérdést is: Egyáltalán szükség van-e "értékekre" vonatkozó állásfoglalásokra bárhol intézményes formában?
- Pro: Ilyen módon a legfundamentálisabb szinten lehetne kikényszeríthetővé tenni az alapvető emberi jogok tiszteletbentartását.
- Con: Mivel magam részéről - talán sokakkal együtt - nem hiszek a dogmatizmusban (pláne ha az intézményesített), hajlamos vagyok azt gondolni, hogy értékalapú kérdéseket nem szerencsés alkotmányban rögzíteni (elég a törvények szintjén történő szabályozás), mert - a potenciális nézetkülönbségek miatt - csak potenciálisan feszültségeket okoz es végsősoron eltávolít egymástól (írott alkotmány nélküli országok pl. Nagy-Britannia, Izrael, Új-Zéland, San Marino, http://en.wikipedia.org/wiki/Uncodified_constitution).
Látszik, hogy a pro- és kontraérvek megléte miatt itt bizony kompromisszumra lesz szükség. E kompromisszum pedig az lehet, hogy legyen alkotmányunk, viszont annak "értékes" része (ennek szerencsés esetben legalább két jelentése is van:) legyen minimalista.
A kis filozófiai "levezetés" után, visszaevezve pragmatikusabb vizekre:), úgy gondolom, hogy amennyiben az előbb részletezett keretek között komolyan gondoljuk az intézményesített nemzeti minimumot, akkor a sorrendnek az 1) új alkotmány meghozatala, majd az 2) ehhez való hozzászokás (jobb esetben "belenövés") helyett sokkal szerencsésebb lenne fordítva zajlania. Emiatt azt hiszem, hogy a majdani új alkotmányt széleskörű társadalmi párbeszédnek lenne jó megelőznie. Ennek a párbeszédnek azonban semmiképp sem az ominózus fideszes modellt (tavalyi "nemzeti konzultáció") kellene követnie, ahol mindenki, egymástól függetlenül, beküldi véleményét a "központnak" amelyek papíralapú manifesztációi a legkedvezőbb kimenetel szerint is szelektív hulladéktárolóban landolnak. Ebben az esetben pont az egész nemzeti minimum legitimitását garantáló társadalmi interakciót/vitát (a legértékesebb részt) spórolják meg. Ehelyett tényleges, követlen diskurzusnak kellene folynia az egyének között az állam/kormány teljes kihagyásával (nekik ui. semmi közük hozzá, mivel ők - racionális szereplők lévén - csupán a saját politikai célfüggvényük maximalizálására törekednek (arra is rövidlátó módon)). Ismeretes, hogy pl. Izlandon kvázi az Interneten született az alkotmány hosszú parbeszéd és vitasorozat során. Meggyőződésem, hogy ezt nekünk sem lenne szabad megspórolnunk.
Forrás: http://www.naplo-online.hu/belfoldi/20110421_civilek_alaptorveny_alairasa_ellen
Ezen a ponton azonban teljes joggal merül fel a kérdés: Vajon egy, az izlandihoz hasonló kezdeményezés nem lenne-e mostanában rosszul időzített?
Itt leginkább arra gondolok, hogy éppen súlyos válságidőket élünk és ilyenkor bizony sokan frusztráltak és hajlamosak "bűnbakkereső üzemmódban" működni, ezért aztán ilyenkor bizony nagyot sérülhet az empátia, nyitottság és úgy általában a sokszínűség értékként való megjelenítésének igénye. Ezért egyelőre a magam részéről azzal is beérném ha a mostani alkotmány helyett visszatérnénk az szélesebb körökben elfogadott '89-es verzióra, nehogy fordítva süljön el a kezdeményezés és a jelen siralmas szellemi közállapotának lecsapódása legyen a végeredmény. A jövőben aztán egy kevésbé vészterhes időszakban elő lehetne venni a valós társadalmi konzultáción alapuló minimalista alkotmánytervezet megvitatásának ötletét. (Egy széleskörű társadalmi kompromisszum a rendszeres "franciás" alkotmányváltoztatgatásoknak is elejét vehetné.) Reményeim szerint mindez végsősoron széles közönség támogatásával adna egyenlő jogokat ténylegesen mindenkinek, többek közt például a jelenleg (a '89-es alkotmányban sajnos ugyancsak implicite) jogfosztott állampolgárokként kezelt meleg honfitársainknak.
Lehet, hogy kőkemény idealizmus részemről, de ennek az egész párbeszédnek/vitasorozatnak az lenne az egyik legfőbb (ámde nagyonis szándékolt) "mellékterméke", hogy végre elkezdjen már feloldódni ez az értelmetlen, becsontosodott, emberi kapcsolatokat durván mérgező bal-jobb szembenállás. Ez a különböző (jobb-bal-stb.) táborokba történő "besorolás" ugyanis pontosan a gondolkodást és az önreflexiót spórolja meg nekünk és ehelyett inkább megoszt, értelmetlen törésvonalakat generálva a társadalomban. Azáltal ugyanis, hogy másokat is meghallgatunk és élmélázunk a társadalmi párbeszéd felvetésein/kérdésein, rájöhetünk - egy kis potenciális önismereti barangolással egybekötve:) -, hogy sokkalta színesebb egyeniség vagyunk, mint azt a politikai irnányvonalak által nagyjából "előre csomagolva" kapott értékrendszer alapján eredetileg gondoltuk volna ("intellektuális nagytakarítás"). Kicsit patetikus, de ilyen módon végre saját életünkről kezdhetnénk el beszélni es talán megtanulhatnánk egymást is meghallgatni, nemcsak süket módon szajkózni. Nekünk kellene a politikát formálnunk, nem pedig fordítva! Bónuszként pedig - lévén kevés esély teljes társadalmi konszenzusra - emberek széles köre szerezhetne mélyebb ismereteket a nyugat politikai kultúrájának alapszemléletét (a magyarországit sajnos nem) meghatározó kompromisszumkötés "művészetéből".
Reálisan nyilván nem lehet az egy ehhez hasonló "projekt" sikerkritériuma, hogy mindenki bevonódjon és egy ilyen folyamatnak közvetlenül részese legyen (pedig ez lenne az ideális:), hanem az, hogy elég sokan (minél többen). Ez a gondolat teszi megvalósíthatóvá az egész vállalkozást. Bőven elég az ha jópár (és a megfelelő "fontosságú") ember(ek)re bír a "kívánt" hatással, mivel egyébként is hatással vagyunk egymásra társadalmi kapcsolatainkon keresztül. Kritikus tömegre van "csak" szükség, a többit a társadalmi hálózatunk szövevénye és az idő maguktól megoldják...
a szerző fiatal kutató
Az új politikai minimumról szóló vitában elhangzó vélemények a szerzők sajátjai. Nem feltétlenül egyeznek a Milla szervezői csapat tagjainak véleményével, és valószínűleg nem vágnak egybe a Milla Facebook csoport majd 100.000 lájkolójának ezerféle véleményével.