A selejt bosszúja – ezekkel a szavakkal jellemezte a közmédiában dúló viszonyokat a Távirati Iroda ura a január 2-i „eltűntetett tüntetés” kapcsán. Meglepően éleslátó és önkritikus leírása ez az uralkodó politikai logika egészének: selejtes folyamatok során selejtes emberek hoznak selejtes döntéseket.

Kép: Carelman: Coffeepot for Masochists, http://impossibleobjects.com

Selejtes folyamatok és selejtes emberek: inkompetens tudósítók, ideológiai titkárként működő szerkesztők, csaló és hazug államfő, szellemi fogyatékos szóvivők, valutaárfolyamokkal játszó polgármesterek, a Kárpátok géniusza címre sikerrel pályázó unortodox gazdaságpolitikus, családi haver főbíró, döntéseivel elszámolni nem képes, parlamenti képviselőnek álcázott lobbista.

Selejtes folyamatok során selejtes emberek hoznak selejtes döntéseket. Két dolog van, ami nem kamu: egyrészt azok a súlyos százmilliárdok, amibe ez a cirkusz mindannyiunknak kerül, másrészt az a kérlelhetetlen folyamat, melynek során a szemünk láttára silányulnak, romlanak, pusztulnak létfontosságú intézményeink, a hazánk, az otthonunk.

Ide vezet, ha a szakértelem, a belső tartás és az érdem helyett a párthűség, a vezér által kikényszerített lojalitás és az ideológiai hűség emel embereket a társadalmi hierarchiák tetejére.

Láttunk már ilyet: a kommunista rezsimek mindegyike így működött. Az ostoba, korlátolt és gonosz, de „jó elvtársak” segítségével csak ostoba, korlátolt és gonosz rezsim működtethető. Legutóbb 1989-ben bizonyosodott be, hogy az ideológiailag megbízható, de ostoba, korlátolt és gonosz emberek által uralt rezsimek szükségszerűen halálra vannak ítélve: saját inkompetenciájuk egyszerűen tönkre teszi az ilyen rezsimeket, gazdaságilag, társadalmilag, kulturálisan, közösségi és egyéni szinten egyaránt. A XX. században egymást követték azok a rendszerek, ahol a „jó elvtársak”, párttársak, nemzettársak azt gondolták, hogy a tehetségnél, a szorgalomnál, a felkészültségnél fontosabb a hűség. Most újból ilyen időket élünk.

A meritokratikus (érdem-alapú) társadalom ma nem egyszerűen hiányzik, de a jelenlegi hatalom tudatosan írtja még az írmagját is. A Schmitt ügy épp a tudományból veszi ki az érdem értékét. A gazdaságpolitika a racionális tervezőket és becsületes gazdasági szereplőket bünteti a legjobban. A nyíltan hazug beszéd tudatosan művelt stratégiája az összes többi területen teszi lehetetlenné a racionális diskurzust, az érvelést, a jobbik argumentum győzedelmeskedésének lehetőségét.

Ma Magyarország az 1984 világa, ahol „a Béke-minisztérium háborúval foglalkozik, az Igazság-minisztérium hazugságokkal, a Szeretet-minisztérium kínzással, s a Bőség-minisztérium éheztetéssel”, ahol a közügyek iránt még minimális érdeklődést tanúsító honpolgár ideje javát azzal tölti, hogy elmondja, leginkább magának, hogy a sikeres gazdaságpolitika valójában kudarcot jelent, a megtakarítások megvédése azok eltőzsdézését takarja, szabadságharc fegyverletételt, a törzsanyag plágiumot jelent és így tovább, újra és újra.

Csak hogy értsük: a hazugsággal átitatott közbeszédre azért van szükség, hogy a selejtes, inkompetens, de „jó elvtársak” a helyükön maradhassanak. De annyit ezúttal is megtanulhattunk, hogy az igazság kimondása csak láthatóvá teszi a selejtet, de nem szűnteti meg. Nem elég az igazságot újra és újra kimondani. A selejtet kell elkergetni. Különben bosszút áll rajtunk, újra és újra.