A független állami intézmények társadalmi felértékelődését előmozdítani, úgy gondolom, minden civil szervezetnek érdeke. Véleményem szerint három kérdésben kell előre lépni az első adandó alkalommal, ami persze nem tudom, hogy mikor jön el. Egyrészt le kell vonni és a törvényekben érvényesíteni kell az elmúlt évtizedek szabályozási tanulságait, másrészt a kinevezésekben a politikai ingát meg kell állítani, harmadrészt a lehető legmagasabbra kell tenni e szervezetekkel szemben a szakmai elvárásokat. Mindezt természetesen a civilszféra önmagában nem tudja véghezvinni, de amit nem tud maga megtenni, azért mindenképpen lobbizhat.

Ez év elején "A támogatás ára" címmel közöltünk egy vitaindítót arról, hogy mit tartunk a választók és az Orbán rezsimet leváltani készülő pártok közötti megegyezés új minimumának. A cikksorozatból végül a  "Lebontott demokrácia, kormányozhatatlan ország: a magyar rendszerváltás kisiklása" címet viselő konferencia nőtt ki. A Március 2-i, a Hallgatói Hálózattal és a Védegylettel közösen szervezett konferencián elhangzott helyzetértékelések közül ezúttal Romhányi Balázs előadását olvashatják.

Hölgyeim és Uraim!

Amikor Oskar Lafontaine német pénzügyminiszter 1998-ban éles hangú nyilatkozatban szólította fel a Bundesbankot a kamatláb azonnali csökkentésére, azonnal csökkent is, csak nem a kamatláb, hanem Oskar Lafontaine népszerűségi indexe. Sajnos ma Magyarországon messze nem tartunk itt. A pártoktól és kormánytól független állami intézmények elleni politikai támadások távolról sem elég népszerűtlenek semhogy, hogy ezek az intézmények kellő társadalmi védelmet élveznének.

 Független intézmények közé sorolom ebben az értelemben nem csak a Nemzeti Bankot, vagy az Alkotmánybíróságot, hanem a bíróságokat, a versenyhivatalt, a KSH-t, a PSZÁF-ot és minden olyan intézményt, amelyet adófizetői pénzből tartunk fenn, és amelyek szakmai tevékenységébe– a fékek és ellensúlyok logikája alapján - sem a pártoknak, sem a kormánynak nincs joga beleszólni.

A független intézmények társadalmi beágyazódásának számos gátja lehet. A szociológiai magyarázatok helyett most két olyan tényezőre szeretném felhívni a figyelmet, amelyek minden esetben konkrét személyek konkrét döntéseihez köthetők. Az egyik a politikai kinevezettek, a másik a politikai konfliktusokat nem vállaló független intézmények felelőssége.

Amikor nyilvánvaló politikai megfontolásokból eltávolítják egy független intézmény vezetőjét, vagy testületi vezetés esetén a megfelelő politikai arány elérése érdekében további személyeket neveznek ki, az új megbízásokat valakiknek el kell vállalniuk.

Korábban is volt már példa arra, hogy a parlament törvényt módosított független intézmények vezetésének „átszínezése” érdekében (gondoljunk csak Szász Károly PSZÁF-elnök elmozdítására, vagy a Monetáris Tanács létszámának bővítésére), de a független intézmények utóbbi másfél évben tapasztalt legyalulása után félő, hogy a jövő kormányai is minden esetben el fognak menni jogi és nyomásgyakorló lehetőségeik végső határáig az ezek feletti kontrol megszerzése érdekében.

Amikor nyilvánvaló politikai megfontolásból egy független intézmény nem vállalja a szakterületéhez tartozó kérdésben a konfliktust, az intézmény integritása, hitelessége súlyosan sérül. Amikor 1999 és 2002 között az alkotmánybíróság nem döntött abban a kérdésben, hogy alkotmányellenes volt-e felfüggeszteni a magán-nyugdíjpénztárakba fizetett járulék mértékének hatról nyolc százalékra emelkedését, vagy amikor tavaly szintén az alkotmánybíróság szintén a magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos kérdésekben nem döntött, mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a testületet politikai megfontolások vezetik, márpedig ez a testület létértelmét kérdőjelezi meg.      

Az Állami Számvevőszék vizsgálatai nemcsak a pártfinanszírozás ügyében hatástalanok, hanem még a költségvetés előzetes véleményezése tekintetében is. Hogyan lehetséges, hogy miközben az egész világon egyedülálló módon csak a magyar ÁSZ-nak feladata a költségvetés előzetes ellenőrzése, amelyet minden évben nem kevesebb, mint 70 szakértő több heti munkájával el is végez, Magyarország nemzetközi hitelességét mégis a költségvetési politika hazudozásai rombolták le először. Ennek oka véleményem szerint, hogy ami összességében megvalósul, az nem több mint az ellenőrzés szimulálása. Az ÁSZ ugyanis már a 90-es évek elején eldöntötte, hogy véleményében sosem fog konkrét számot mondani az egyes költségvetési tételek helyes várható értékére. Olyat mond, hogy például „az áfa-bevételi tervek teljesülése magas kockázatú”, de hogy a törvényjavaslat megfelelő rubrikájában konkrétan milyen számra kellene kijavítani a kormány becslését, ilyen értéket soha nem mondott, és nem is fog mondani. Mivel e nélkül a parlament, még ha akarná, sem tudná korrigálni a törvényjavaslatot, nem marad más megoldás, mint a javaslat általános vitára alkalmatlanná nyilvánítása, ami viszont akkora politikai kudarc lenne a kormány számára, amit a mindenkori többség soha nem fog vállalni. Az eredmény nem lehet más, mint hogy az ÁSZ- jelentés – hetven ember többheti munkája – tökéletesen hatástalan marad – és ezt a rendszert üzemeltetjük már 20 éve, mivel ez kényelmes az intézménynek és a politikai szektornak egyaránt.

Van ennek a kérdésnek egy másik aspektusa is. Amennyiben az ÁSZ konkrét számértéket mondana, és a parlament ezt történetesen elfogadná, akkor másfél évvel később az utólagos ellenőrzéskor az intézménynek gyakorlatilag saját magát kellene ellenőriznie és adott esetben kritizálnia, ami nyilván nem lehet működőképes rendszer – nem véletlen, hogy a világ egyetlen másik országában sem ez az intézményi szereposztás. 2009-ben tálcán kínálkozott a lehetőség, hogy az előzetes véleményezés feladatától az ÁSZ megszabaduljon és az teljes egészében átkerüljön az akkor induló Költségvetési Tanácshoz, de az ÁSZ vezetése a lehetőséggel nem kívánt élni. Mivel a jelenlegi Költségvetési Tanács nevű testületnek pedig az ÁSZ elnöke hivatalból tagja, ezért legalább addig, amíg ez meg nem változik, a költségvetési törvényjavaslatnak nem lesz hivatalos, érdemi, külső kontrolja.

A független állami intézmények társadalmi felértékelődését előmozdítani, úgy gondolom, minden civil szervezetnek érdeke. Véleményem szerint három kérdésben kell előre lépni az első adandó alkalommal, ami persze nem tudom, hogy mikor jön el. Egyrészt le kell vonni és a törvényekben érvényesíteni kell az elmúlt évtizedek szabályozási tanulságait, másrészt a kinevezésekben a politikai ingát meg kell állítani, harmadrészt a lehető legmagasabbra kell tenni e szervezetekkel szemben a szakmai elvárásokat. Mindezt természetesen a civilszféra önmagában nem tudja véghezvinni, de amit nem tud maga megtenni, azért mindenképpen lobbizhat.

A számos szabályozási tanulság közül egyet emelek ki. Az újraválasztás lehetősége arra ösztönöz, hogy a mandátum lejárta előtt a függetlennek elképzelt vezető az őt újraválasztani képes pártok kegyeit keresse. Csak rendkívül kevés közszereplő volt képes ennek a kísértésnek ellenállni, a jogalkotó politikusok pedig ennek a problémának nagyon is a tudatában alakították a szabályokat. A 2010 végén felszámolt Költségvetési Tanács tagjai nem voltak újraválaszthatók. A Költségvetési Tanácsnak most nevezett háromtagú testület tagjai közül az elnök és az egyik tag, az ÁSZ elnöke megint újraválasztható. A másik tag, a Nemzeti Bank elnöke, gyakorlatilag az egyetlen olyan magyar közszereplő, aki törvény szerint nem újraválasztható. Talán nem véletlen, hogy manapság éppen vele van a legtöbb konfliktusa a kormánynak.

A kinevezésekben politikai ingát csak radikális megoldással lehet megállítani. Bármikor következzék el a politikai kurzusváltás, az ebben a kurzusban kinevezetteket - mandátumuk nem megújíthatóvá tétele mellett - hivatalukban kell hagyni függetlenül attól, hogy szakmai kvalitásaik és személyes hitelességük alapján alkalmasak-e feladatuk ellátására. Bár nem nulla a kockázat, nem adnék túlzottan nagy súlyt annak a problémának, hogy esetleg ezek a pártos vezetők megbéníthatják a következő kormányt, mivel kiválasztásukban az egyik domináns szempont jellemzően éppen az igazi konfliktusokat elkerülő személyes karakterük volt, ami pusztán egy politikai kurzusváltástól még nem változik meg. Az itt jelenlevők között bizonyára vannak, akik közel lesznek majd az akkori politikai döntésekhez. Ne engedjenek a kísértésnek, semmilyen szerepben, semmilyen formában ne asszisztáljanak intézmények függetlenségének csorbításához! Ha a politikai kinevezetteknek nem kell félniük hivataluk azonnali elvesztésétől, talán kevésbé lesz késztetésük a változások akadályozására is.

Az intézmények függetlenségének tiszteletén túl a civilszféra másban is példát mutathat, éspedig a szakmai elvárások megfogalmazásában. A szakkérdések legnagyobb részéről elmondható, hogy a szakmailag megalapozható válaszok köre sokkal szűkebb, mint a voluntarista politika vágyálmainak tárháza. Ha sikerülne a politikai alternatívákat a szakmailag megalapozható döntések körére szorítani, rengeteg kérdésben sokkal jobban állnánk. Ezen túlmenően, ha a független, vagyis jellemzően a parlamentnek felelős intézmények vezetői akár a parlamenti meghallgatásokon, akár a médiában, vagy konferenciákon szakmai elvárások, szakmai kritikákkal találkoznak, óhatatlanul az intézmények szakmai stábjának kell megerősödnie, a függetlenség szempontjából pedig az egyik leghatékonyabb védelem az intézmények belső kultúrája, magas szakmai igényszintje. Az Egyesült Államokban a Kongresszusi Költségvetési Hivatal vezetőjét a kongresszusi többség nevezi ki négy évre, és gyakran politikai szimpátiák alapján. Maga az intézmény mégis képes pártsemleges módon működni, mivel a 250 fős stáb negyven év alatt kialakult kultúrája nem engedi az igazgató esetleges túlzott politikai részrehajlását érvényesülni.

Lehet, hogy ennek a kultúrának a kialakulásához nem kell negyven év, csak mondjuk húsz, de egyszer azt is el kell kezdeni. Kár, hogy az előző húsz év nem erről szólt.

Romhányi Balázs

Az új politikai minimumról szóló vitában elhangzó vélemények a szerzők sajátjai. Nem feltétlenül egyeznek a Milla szervezői csapat tagjainak véleményével, és valószínűleg nem vágnak egybe a Milla Facebook csoport majd 100.000 lájkolójának ezerféle véleményével.